Az előző években az önkormányzat nagyszabású, neves előadókat felvonultató falunappal örvendeztette meg Tiszavárkony lakóit és a rendezvényre, koncertekre odalátogató vendégeket. A jeles eseményt 2019-ben Hungarikum Napokká bővítették. A járvány miatt tavaly ugyan elmaradt a rendezvény, idén azonban ismét örülhettek a helybéliek. Ezúttal a Tiszavárkonyért Kulturális Egyesület (TIKE) vette kezébe a szervezést.
– A pandémia után vágytak az emberek a magas színvonalú kulturális programokra ebben a községben is – hangsúlyozta Mészáros Ágota, a TIKE elnökhelyettese.
A rendezvényre látogatók megkóstolhatták a Magyar Ízőrzők Gasztrokulturális Egyesülete jóvoltából a Tiszai halászlét, a magyar gulyáslevest. Érdekesség, hogy a szervezet elnöke, Buzsáki Barnabás két éve a hungarikumnak számító halászlérecepttel nyerte el Nagyszebenben, Európa gasztrofővárosában az aranyérmet.
A karcagi birkapörkölt nagyköveteként a Csontos család mutatta meg, kóstolóval egybekötve, a pörköltkészítés fogásait. Bánrévi Antal a kürtőskalács-készítés titkaiba avatta be a látogatókat. Népművészet mestere címmel büszkélkedő hagyományőrzőkkel is ismerkedhettek a résztvevők: Luka Lajos kosárfonó tartott bemutatót és Szűcs Imre fazekas kerámiáit is megcsodálhatták.
A közönséget Sülyi Károly magyar nóta- és operetténekes szórakoztatta, ő meglepetésvendéget is hozott magával: Sóki Ferenc tárogató művészt. A tárogató ugyanis szintén hungarikumnak számít. A jelenlévők filmvetítésen ismerkedhettek meg a Béres cseppel és Béres József életútjával is.
A meghirdetett pálinka mustrára tizenegy nevezés érkezett. A szintén hungarikum törköly- és szilvapálinkát bemutató Jászsági Pálinka Lovagrend közreműködésével bírálták el az italokat. Gábli Róbert birspálinkája vitte el a pálmát.
A rendezvényen bemutatták Gróf Széchenyi István hagyatékait is, melynek része a Tisza szabályozása. Megemlékeztek a tiszai árvíz huszadik évfordulójáról is, Tiszavárkony, Vezseny, Tószeg, Nagykörű, Tiszajenő és Kőtelek részvételével. A múltidézésre eljött Lovas Attila, a KÖTI-KÖVIZIG igazgatója, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, de részt vettek rajta az említett települések polgármesterei is.
– Debreczeni László operatőr készített egy filmet is, melyet egyesületünk rendelkezésére bocsátott és Várkonyban bemutathattunk. A film huszonhat percben foglalta össze az évtized árvizének mozzanatait, miniszterelnök úrral, belbiztonsági szakértővel és lakosokkal készített interjúval.
– Az évtized árvize minden embert érintett a Tisza partján, és csak közös összefogással tudtuk megmenteni a lakóhelyeinket, magukat a családokat, az épített örökségeinket, értékeinket, amelyek a hungarikumok összességét adják. Ezen értékeket kötelességünk bemutatni és megőrizni az utókor számára – hangsúlyozta Mészáros Ágota.